Dialogo è accettare l'altro come è e come egli stesso si definisce e si presenta a noi, di non cessare di essere se stessi mentre ci si confronta con il diverso, di essere consapevoli che la nostra identità esce arricchita e non sminuita da chi di questa identità non accetta alcuni elementi, magari anche quelli che noi riteniamo fondamentali. La riconciliazione è possibile, tra i cristiani e nella compagnia degli uomini. (Enzo Bianchi, priore della Comunità di Bose)


Matteo Ricci szellemi öröksége és a mai Kína

di Magyar Kurír

Matteo Ricci jezsuita tudós, misszionárius halálának négyszázadik évfordulójára rendezett kétnapos konferenciát a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, A Faludi Ferenc Akadémia és a PPKE Dogmatikai Tanszéke. A konferencia első napján, hétfőn Kína gazdasága és a kínai katolikusok helyzete volt a középpontban.

Lukács János jezsuita tartományfőnök köszöntő szavai után a Bolognából idelátogató Stefano Titta SJ tartott előadást Matteo Riccinek az inkulturációban szerzett tapasztalatáról. Mint mondta, az inkulturáció Jézustól ered, Isten magát az inkulturációt tette az emberekhez való eljutás eszközévé. Ennek fontosságát II. János Pál pápa is hangsúlyozta kenyai útja során. Az inkulturáció ugyanis az elsődleges eszköze annak, hogy az evangéliumot megosszuk az emberiséggel – hangsúlyozta Titta.

Ebben jelentős tapasztalatot szereztek a 16. században keletre igyekvő jezsuiták, köztük Matteo Ricci, aki Kínának szentelte életét. Tapasztalatuk szerint az inkulturációhoz fontos elsajátítani annak a közösségnek a nyelvét, ahol élünk – tehát Ricciék számára a kínait –, alkalmazkodni kell a helyi szokásokhoz, és adoptálni kell az életformát (például úgy kell öltözködni, mint a helyiek és az ő ételeiket kell enni), hogy igazi spirituális kapcsolat jöjjön létre a helyiekkel. Konfuciusz három, a bölcsességhez vezető útja – a gondolkodás, az utánzás és a tapasztalat – az inkulturációnak is nagy szolgálatot tesz.

Ludwig von Mises szerint a kommunizmusnak normális körülmények közt pár hét alatt össze kellene omlania – idézte Csaba László a híres közgazdászt. Kínában viszont három évtizede folyik a gazdasági növekedés Kínában. Míg számunkra ők messze vannak, mi nekik közel vagyunk. Kína és India fejlődésének nagy szerepe van abban, hogy az előző húsz évben megfeleződött a szegénység a világon. Ugyanakkor bár azt nem tudjuk, hogy tényleg van-e globális felmelegedés, az biztos, hogy az európai államok iparosodásának útját nem lehet megismételni, mert nem bírná el a terhelést a bioszféra – mondta a közgazdász. Ez a mennyiségalapú kínai gazdasági növekedés azonban ellentmondásos, mivel társadalmi feszültséget keltenek a nagy jövedelmi különbségek. Kína a magyar fejlettségi szint egynegyedén áll, ezért van hova növekednie. A maói kulturális forradalom erodálta a központi bürokráciát, aminek nincs is hagyománya Kínában. Nem kell mindenért Pekinghez fordulni. Itt inkább a helyi vezetők erősek, ellentétben a szovjet modellel, az orosz hagyománnyal, és a kereskedelmi szellem is túlélte az előző évtizedeket. A vállalkozó szellem erejét mutatja, hogy a vállalkozói réteg egész Kelet-Ázsiában kínaiakból áll. A magán- és az állami tulajdon közt pedig egy tanulmány tizenhétféle átmenetet sorol fel. Ugyanakkor a rendszer átláthatatlan és nagy a jogbizonytalanság, ezért Csaba László mégsem nevezné azt piacgazdaságnak. A pekingi tőzsde pedig „a kaszinó minősített formája”, az árak nem valóságosak. Kérdés az is, hogy ez a gazdaság a reformok miatt vagy azok ellenére működik. Kínában nincs jóléti rendszer, és a negyven éves egykepolitikának köszönhetően elöregedőben van a társadalom. A mennyiségi növekedés nem minőségi, nincs fejlődés. Ezért Csaba László szkeptikus a kínai modell fenntarthatóságát illetően, és még 10-15 évet jósol neki.

Salát Gergely, az ELTE-BTK tanársegéde, sinológus a kínai katolikusok helyzetét vázolta. Mint mondta, 1949-ben hárommillió hívő volt, ami a társadalom egy százalékát tette ki. Kínai papból 2500, külföldiből háromezer szolgált az országban, a húsz főegyházmegye pedig 85 egyházmegyét fogott egybe. A kommunista hatalom folytatta azt a császárkori hagyományt, hogy a vallások alá vannak vetve az államnak. A marxizmus és a külföldi befolyást visszaszorító nacionalizmus sem tett jót a vallásosságnak. Az ötvenes években kiutasították a külföldi hittérítőket, és felsorolták a „bevett” vallásokat, amelynek a létezését elismerték, ezek pedig a buddhizmus, a taoizmus, az iszlám, a protestantizmus és a katolicizmus. 1950-ben létre is jött a Vallásügyi Hivatal, amit 1998-ban átneveztek Állami Vallásügyi Hatóságnak. Ekkor hozták létre a vallások „hazafias” szervezeteit is, ezek lettek a vallások hivatalos képviselői, a többi üldözendőnek bizonyult. A vallásokat így elszigetelték a külföldi befolyás alól, a földreformmal pedig megingatták az anyagi bázisukat. Emellett folyamatos volt a materialista propaganda és az vallásosaknak kijáró üldözés, zaklatás.

A Kínai Katolikus Hazafias Szövetsége (KKHSZ) volt az utolsó ilyen szövetség, ami létrejött, 1957-ben. A 28-ból azonban csak öt püspök csatlakozott hozzá. 1958-ban viszont két püspököt is szentelt a KKHSZ, akiket XII. Piusz pápa kiközösített Ad Apostolorum Principis kezdetű levelében. 1962-ig ötven új, „hazafias” püspököt szenteltek, akinek a szentelésük bár illegitim volt, de mégis érvényes. A Vatikán eközben a titkos püspöki kinevezések politikáját folytatta. Így kettévált a kínai katolicizmus „hazafias” és „földalatti” része. Az 1966-76 közötti kulturális forradalom aztán minden vallási tevékenységet beszüntetett, a „hazafiasat” is. 1978-tól azonban a hangsúlyt a gazdasági fejlődésre helyezik a „Reform és nyitás” politikájának jegyében. Az ennek érdekében kialakított egységfrontba mindenkit hívnak, és a támogatásért cserébe némi szabadság jár. Hazaengedték a bebörtönzött papokat, szerzeteseket, és elkezdték visszaadni az egyházi tulajdont. A hatalom azért tett így, mert úgyis a vallás elhalásával számolt, de ezzel szemben vallási reneszánsz kezdődött. A KKHSZ azonban népszerűtlen maradt, még a saját tagjai körében is.

Az 1982-es alkotmány kimondja a vallásszabadságot és védi a „normális” vallásgyakorlást, ami így bármire alkalmazható gumiszabályt jelent. Ennek következtében sok múlik azon, mit engedélyez, mit tűr meg a helyi hatóság. „Az ég magas, a császár messze van”, tartja egy kínai mondás. A fő kritérium a regisztráció: csak regisztrált helyszíneken folyhat vallási tevékenység, de mivel ennek helye nincs meghatározva, ezért ezzel megkerülhető a hazafias szövetség, ha például a helyi hivatalnokok engedékenyek, és bejegyzik a kérelmezőt.

Ma továbbra is a népesség egy százaléka katolikus, de ez ma már 13 millió embert jelent (ebből hatmillióan tartoznak a hazafias szövetséghez), őket 2200 pap és 3600 apáca szolgálja. A férfirendek be vannak tiltva. A Vatikán szerint az ország 144 egyházmegyére oszlik, és 122 püspök van, a kormány 130 egyházmegyét tart számon. A püspökök közül 2003-ban 79 volt „hazafias” és 49 „földalatti”. Egyházszakadás nincs, a két irányzat azonban bizalmatlan egymással szemben, és főleg a földalatti egyház idős tagjai nem fogadják el a hazafias egyházat, hiszen míg egy „földalatti” püspök a fél életét börtönben tölti, addig Peking volt „hazafias” érseke alelnöke volt a Népi Gyűlésnek. Doktrinális különbségek nincsenek, és 1981-ben törölték a „hazafias” püspöki esküből a Rómától való elhatárolódást deklaráló mondatot. 1989-ben a püspöki konferencia kinyilvánította, hogy a kínai egyház spirituális vezetője a pápa.

A fő konfliktus forrása ma is a püspöki kinevezések kérdése. A KKHSZ püspökeinek kétharmadát titokban jóváhagyta a Vatikán. Az „áruló” püspököknek azonban sokan nem hajlandók megbocsátani. Rengeteg a személyes sérelem, és sok volt a hatalmi konfliktus.

További probléma, hogy a Szentszék Tajvant ismeri el, ezért csak informális tárgyalások szoktak zajlani Peking és Róma közt. Peking szívesen felvenné a diplomáciai kapcsolatot a Vatikánnal, azonban feltételül szabná, hogy ne szóljon bele a belügyeibe, ami a püspökök szentelésére is kiterjed a kínaiak szerint. 2001-ben 120 kínai mártírt kanonizált a Szentszék. 2007-ben XVI. Benedek intézett levelet a kínai katolikusoknak, amelynek terjesztését tiltotta a KKHSZ. A levél célja a kibékítés, a megbocsátás előmozdítása volt a földalatti és a hazafias egyház közt. Nem tiltotta meg az állammal való párbeszédet sem. Továbbá a Szentatya leszögezi, hogy legitimálja az ezt kérő „hazafias” püspököket. A jóváhagyást nem kérőknek a levél szerint kicsi a száma. Azonban ők is érvényesen szolgáltatják ki a szentségeket, és ha nincs más lehetőség, a hívek hozzájuk is fordulhatnak.

A konferencia programja itt olvasható.


Fonte:

Magya Kurir

18 maggio 2010